A sünöknek egyébként külön kultúrtörténete van a világban, kevés olyan  állat van, amelynek alakjához ennyi különös hiedelem és hagyomány kapcsolódik. A kelet-afrikai kikujuknál, a mongoloknál és a románoknál egyaránt hősnek, a tűz feltalálójának és a gyógyító füvek szolgáltatójának számít. Az ókorban több okból is vadászták a sünöket, az embereknek tetszett tüskés bőre, amelyet fali díszként és lábtörlőként is használtak. Húsának és vizeletének pedig csodás képességeket tulajdonítottak. 

A középkorból már több részletes sündisznó recept maradt az utókorra, pedig a Biblia az Ószövetségben még tiltja a sünevést, illetve a pusztulás képei között, romokon jelenik meg a szent könyvben. Ennek ellenére testrészeinek gyógyító tulajdonságairól általában meg voltak győződve az emberek. Húsa valóságos csodagyógyszerként szolgált vesebajok, görcsök, fulladás, daganatok, hajhullás és őrültség ellen. A vesekő ellen a középkori orvosok porított sünvért ajánlottak és máig él az a néphit, hogy vérére összegyűlnek a házban található bolhák. Tüskéjüket Franciaországban bájitalok készítéséhez használták, hazánkban pedig egy régi leírás szerint az élve elégetett sünök hamvait epilepszia gyógyítására és vizelési panaszok ellen alkalmazták. Több babona is fűződik nevükhöz: van olyan hely, ahol három süntüskét szúrtak az istálló küszöbéhez, hogy elkerüljék a tej megrontását. Máshol vérével és hájával bekent kesztyűvel simogatták a lovakat, hogy fényes legyen a szőrük, illetve bekenték a szekérrudat és az ostort is, hogy a lovak gyorsak legyenek. Használták őket időjóslásra is, ilyenkor azt vették alapul, hogy a széljárásnak megfelelően a sünök földalatti járataik két bejárata közül az egyiket betömik. Egy bizánci férfi állítólag abból szerzett magának vagyont, hogy a kereskedőhajóknak jósolt sünje segítségével.