Süni végiggömbölyödött az avaron. Apró tüskéi a faleveleket ébresztgették. Hiába, a levelek nem akartak játszópajtások lenni. Egy szót sem szóltak hozzá, csak csendesen zizegtek. Süni sértődötten gurult tovább.

– Ha ti nem játszotok velem, majd keresek más társakat – morogta. Aztán abbahagyta a gömbölyödést és picinyke orrát kidugta a feketés tüskeerdőből.

Lerázta magáról az utolsó falevelet és utána így szólt: – Legközelebb hiába jöttök, ha leestek a fáról, én bizony nem kaplak el benneteket. De nem ám!

Sértődötten felhúzta az orrát, majd aprócska szemeivel kutatóan vizsgálódott. Senkit sem látott. A hóvirágok lehajtott fejjel tekintettek rá, de egy szót sem szóltak. Fáztak. Süni nem törődött velük.

– Finnyások... – mormolta megvetően. Ahogy tovább lépegetett, nagy-nagy fehérség tűnt elé. Az ismeretlen mellett egy hóvirág didergett.

– Süni, gyere segíts, bújj ide, melegíts fel, mert megfagyok.

– Mitől fázol?

– Ez a nagy fehér, vagyis a hó, el akar pusztítani, azt mondja, még nincs itt az én időm.

– Igaza is van. Vagy nem?

Süni elfordult a hóvirágtól. A pici növény lassan-lassan lehajtotta fejét. Búcsúzott röpke életétől. Süni még csak vissza sem fordult, ballagott tovább. Barlangja már messze volt, de ő ezzel nem törődött. Neki pajtások kellettek. Játszani akart.

Zajt hallott. Egy szemvillanás alatt összegömbölyödött, de apró szemeivel az erdőt kutatta. Nem kellett sokáig várnia. Az egyik bokor mögül egy nyuszi ugrott elő. Süni bátran bújt elő tüskéi közül...

– Hová mész, nyuszi pajtás? Gyere velem játszani!

– Jaj most nem lehet, a doktor bácsiért megyek, szegény testvérkém beteg.

– Ó, ráér a doktor bácsi. Gyere játszani, aztán majd később elmész.

– De mi lesz a testvéremmel?

– Megvár. Hiszen ágyban fekszik, nem?

– Igen, nagyon lázas szegény...

– No, gyere!

– Nem Süni, most nem, majd legközelebb. De segíts rajtam, nem tudom, innen merre kell tovább menni, hol lakik a doktor bácsi?

– Süni a tüskéi közé burkolódzott:

– Nem tudom, de ha tudnám se mondanám meg.

A nyuszi szomorúan indult tovább.

Süni nem szólt, pedig tudta, hol lakik a doktor bácsi, s látta, hogy a nyuszi az ellenkező irányba indul. Mérges volt: – Miért nem akar velem senki sem játszani? A nyuszi buta, meg a hóvirág is! – Sértődötten kapkodta lábait. A falevelekkel nem beszélt. Haragudott rájuk. Ők sem akartak vele játszani. Összegömbölyödött és gurulni kezdett:

– Legalább jól összeszurkállak benneteket – sziszegte a faleveleknek. – Azok türelmesen, fájdalmasan tűrték Süni szurkapiszkáit. Egyre beljebb került az erdőbe. De játszótársat nem talált. Feltámadt a szél. Visongva tépkedte a bokrokat, szaggatta a megmaradt leveleket. Felborzolódtak a szürkészöld fűszálak. Hideg lett.

– Menj haza, Süni, menj haza! – susogták a fűszálak.

Süni morogván tekintett rájuk. Aztán megijedt. Egyre sötétebb lett és ő félni kezdett. Nem akart már játszani, nem akart már pajtásokat szerezni, csak hazamenni. Tétován nézett körül, de sehol egy ismerős bokor, egy fa, egy rég kitaposott ösvény. Eltévedt, szomorúan emelte fel fejét. Megborzongott, mert a csípős szél őt sem kímélte. Hiába gömbölyödött össze, fázott. A levelekhez fordult:

– Segítsetek, eltévedtem! Fázom, éhes vagyok, haza akarok menni – könyörgött.

A levelek zizegve-zörögve bújtak össze. Megsajnálták a kicsi tüskéshátút.

– Menj vissza a hóvirágig, ő majd útba igazít – zizegték.

Süni megköszönte a segítséget s elindult. Lehajtott fejjel, fázósan, éhesen. A hóvirág remegve állt a nagy hó szélén. Süni halkan szólt hozzá:

– Segíts rajtam, hóvirág, eltévedtem.

A parányi virág dideregve szólt:

– Melegíts fel, melegíts fel...

Süni azonnal teljesítette a kérést. Apró testével körbefonta a tavasz hírnökét, vigyázva, hogy tüskéi kárt ne tegyenek a parányi virágban.

– Köszönöm, Süni, köszönöm – hálálkodott a hóvirág.

– Az életemet mentetted meg. Már csaknem megfagytam. Indulj el az ösvényen és a nyuszik házáig meg se állj, ők majd megmondják, hogyan találsz haza.

Süni köszönt és egy forró lehelettel búcsúzott. A hóvirág kiegyenesedett, felemelte fejét s vígan nézett szembe a széllel. A melegtől megerősödött.

De Süni még az ösvényen vacogott. Egyre sötétebb lett, s ő félni kezdett. Megriadt a bagolyhuhogástól, a vén tölgyek reccsenéseitől. Nagyot sóhajtott, amikor meglátta nyusziék házát. Halkan kopogtatott, inkább csak kaparászott.

– Süni, te mit keresel itt ilyenkor? – csapódott ki az ajtó, s onnan a doktor bácsi nézett rá.

– Én... én... eltévedtem – szipogta.

– No, gyere be gyorsan, hiszen megfagysz!

Süni beaprózott a házba. Lesütötte szemét, amikor nyuszi barátjával találta magát szemközt. Hosszan nézett a megvetett ágyra, amelyben a nyuszi testvérkéje feküdt.

– Ne haragudj, többet nem csinálok ilyet – susogta a nyuszinak. Az megbocsátóan bólintott, s csak annyit mondott:

– No, gyere, hazakísérlek, már biztosan várnak rád otthon...